37:1 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!

37:2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.

37:3 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.

37:4 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.

37:5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].

37:6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.

37:7 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.

37:8 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.

37:9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.

37:10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.

37:11 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.

37:12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.

37:13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.

37:14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?

37:15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]

37:16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?

37:17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?

37:18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.

37:19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

37:20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.

37:21 Észak felől arany[színű világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsőség.

37:22 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.