139:1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. &Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

139:2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

139:3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

139:4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

139:5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

139:6 Csodálatos előttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.

139:7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?

139:8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

139:9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

139:10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

139:11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

139:12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

139:13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

139:14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

139:15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.

139:16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

139:17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

139:18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

139:19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

139:20 A kik gonoszul szólnak felőled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.

139:21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

139:22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

139:23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!