142:1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

142:2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

142:3 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

142:4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

142:5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

142:6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élőknek földén;

142:7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!