42:1 Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.

42:2 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

42:3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

42:4 Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

42:5 Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

42:6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

42:7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.

42:8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

42:9 A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.

42:10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

42:11 Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.

42:12 Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

42:13 Az Úr, mint egy hős kijő, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz.

42:14 Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!

42:15 Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

42:16 A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.

42:17 Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

42:18 Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

42:19 Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

42:20 Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

42:21 Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.

42:22 De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

42:23 Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

42:24 Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére?