27:1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

27:2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

27:3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

27:4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

27:5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

27:6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

27:7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

27:8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

27:9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

27:10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

27:11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

27:12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

27:13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

27:14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

27:15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

27:16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

27:17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

27:18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

27:19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

27:20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

27:21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

27:22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.