102:1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.

102:2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

102:3 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

102:4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

102:5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.

102:6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

102:7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

102:8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.

102:9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

102:10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

102:11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

102:12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.

102:13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre [áll.]

102:14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.

102:15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

102:16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;

102:17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.

102:18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

102:19 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

102:20 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.

102:21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.

102:22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

102:23 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

102:24 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

102:25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]

102:26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

102:27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

102:28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.