16:1 Felele pedig Jób, és monda: 16:2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! 16:3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz? 16:4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; 16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] 16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! 16:3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz? 16:4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; 16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] 16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz? 16:4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; 16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] 16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; 16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] 16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] 16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] 16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
16:23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
GOTO NEXT CHAPTER - BIBLE INDEX & SEARCH