17:1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

17:2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

17:3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

17:4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

17:5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

17:6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

17:7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

17:8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

17:9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

17:10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

17:11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

17:12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

17:13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

17:14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?